a középpontba nagyon ritkán került
a sok-sok egyéb prózai kötelesség
kiszorította a perifériákra
éltem a monoton keretek között.
Csak menet-közben vettem észre bánatát
és vigasztalásul néha kínok között
lopott-rabolt időmben lelkemre öleltem.

De legtöbbször gyötrő türelmetlenséggel
"nem érek rá" keserű kiáltással
fogcsikorgatva kergettem el:
értelme nincs meddő idő
elpocsékolt tett-erő...
inkább az istállóból a trágyát
nyulak alól a szennyezett almot
satöbbit mondták nekem a józanok.-

és most a bűntudat súlya:
a vissza-hozhatatlan idő
jogosan vádol a bíró előtt
rosszul sáfárkodtam az életemmel
Mi a mentségem?
Népes családom, egy kis ház,
négy lányom, feleségem betegsége...
...és senki sem biztatott
következetes szigorú barátságból

a halk férfiatlan szemérmeségemmel
teljesen magamra maradtam.
és most keresem azt az áldott embert
   aki biztat, felemel a hátralévő
   rövid földi létemben
és alkotásra, verselésre buzdít.-