I.
Erőszakos búbánat
Haragszom rád utállak
rám-élősködsz mint a kullancs
Jössz hetente hússzor is
hogy kéjjel tépj nyúzz szoríts
Érzésem: a kínban rút arc....
Csak bút kaptam én tőled
a jó-hírbe is gyanút csalsz
szidlak köplek: sértődj meg!
Átkom után sírva futhatsz:
csapj be ajtót dühöngve
hagyj el engem örökre...
Érzelmem: a vígan új arc
vígan zárom a kaput
nyeljen pokol alagút..
álló rajtban
bent ragadtam
(Kudarcra van ok)
helyben rohanok
(egy cipős doboz tetejének belső részére írt verstöredékek valamikor 95. év környékén ceruzával írva)
Címkék: vers
Már 80 esztendős volnék)
(obsitra váró vén honvéd)
Élni mennyi időt kapok még?
Istenem, Atyám, Teremtőm.
Lehajtom kopasz öreg főm:
Gyönyörködtem mezőn, réten, erdőn...
az Életen: tojáson, magon...
Földünket védi egy Bölcs Oltalom!
Irgalmas Atyám, Teremtőm:
hívj, ha bennem béke, rend lőn!
Új reggel: nem lesz ima-özönöm.
Csak egy sóhaj-halk szavam: "Köszönöm!"
Drága, kicsi kedves Jézus, karácsonyra
ne hozz, ne hozz nekem semmit,
Csak fordulj felém az egyszerű jászolban
és hallgasd meg az imámat:
Vidd el a lelkemből a versírási-vágyat,
hogy nyugalmat lelhessek.
Jézuskám, törd széjjel agyamban a versek
fájó zengő bús hangszerét,
hogy szabadon, gátlások nélkül mehessek
azon a szent keskeny úton
amely az Evangéliumból - hiszem, tudom -
Uram Tehozzád vezet.
Miért is higgyem én egy csaló és vesztett
érzéssel, hogy költő vagyok.
Nekem fáj a versírás, fáj, nem élvezet.
Ha nem lennék férfi, sírnék.
Úgy fáj a versírás. Nekem nem kell a hírnév.
Én csak kényszerből írok.
Mióta verselek a lelkem úgy inog, sebes.
Hitegetnek a szeszélyek
a különcködések és rímes kínok,
hogy nagyszerű, híres leszek,
Halhatatlanságba visznek a titkos Kezek...
Be fáj e balga játék.
Mi lesz velem te nagy szent Isteni-Szándék?
E sok kérdőjel között
Legalább egy biztos földutat találnék,
Neki vágnék tízszer-százszor
Csakhogy kijuthassak e versírási-lázból
a szép nyugodt életre.
Miért él bennem az öncsalás félelme?
Nem találok csendet, békét.
És a harcomnak nincs alapja, értelme.
Nagy Isten örök Szándék,
Az én költészetem de kegyetlen ajándék,
Rossz engedetlen szolga.-
Ezért kérlek kicsi Jézusom, karácsonyra
ne hozz, ne hozz nekem semmit,
Csak fordulj felém az egyszerű jászolban,
És hallgasd meg az imámat:
Vidd el a lelkemből a versírási-vágyat,
Hallgasd meg a kérésem.
Címkék: vers imádság Isten Karácsony isteni szándék versírási kényszer
Címkék: fotó család ünnep gyermek feleség unokák dédunoka Karácsony családi kép
A várandós ifjú asszony mozdulatai
illat-könnyűek vagy sima-selyem-lágyak
a féltő gondoskodás boldog-anyai:
úgy szegi be a habkönnyű pelenkákat
hogy véletlenül se törjön
náluk lágyabb puhaság
nem létezhet semmi a földön
Kis ingeket hímezget
könnyű kabátkát horgol
minden másképpen lett
hogy megfogant az első: a kezdet
valóság lett a vágyott álomból
A védő gyengédség a jövendő utódnak
már most magáról megfeledkezőn
mint az önfeledt madár a mezőn
álmothozó kis altatót dúdolgat
Tartós örömmé válni az is bőven elég
ha megsimogatja a pelyhes pólyán
a méhében érő csöppség pihenő helyét
A képzelet ráfeledkezik: már látja
ahogy patyolat ágyába
lefekteti az oltalom
vagy éltető fényben
fördeti a napos oldalon
a gondos terv mindent biztosít
az ábránd ébren-alvón már szoptat
ringat fürdet tologatja a kis kocsit
vagy nincs vége-se-hossza
elmerengve vagy álmodozva
a becézgető anyai csóknak.
Címkék: vers anyaság várandós lányaim
Béke
oly szép az egész lénye
amikor merengve néz
keze domborodó hasán
örül a magzat mozdulatán
él
öröme végtelen mély.
magában elméláz
picikéjével gagyog
körülötte a révület ragyog.
.-.
Boldogságodra az a nagy ok
hogy érezheted majd elmondhatod:
"Én is édesanya vagyok."
körülötted a Teremtés ragyog.